Re: Senses

**Stefan Blaise** Thu Sep 21, 2023 8:31 pm

I've been sober for a year, now it's time for me To go back to my old ways, don't you cry for me Thought I'd be a better man, but I lied to me and to you I take half a Xan' and I still stay awake All my demons wanna pull me to my grave I tried to love, but you know I'd never stay But if I OD, I want you to OD right beside me

Senses

Elmosolyodom, ahogy beismeri zavarba hoztam. Védekezőn (és teljesen ártatlanul) felteszem mindkét kezemet.
- Sajnálom. Teljes mértékben szándékomban állt. - a mosolyom vigyorrá szélesedik, mert nagyon is tetszik, hogy hatással vagyok rá. Azt hiszem ez a minimum azért cserébe, hogy ő sem közömbös nekem… És itt most kettesben vagyunk, nem mások előtt hozom őt zavarba. Illetve… zavartalanul teljes mértékben szabadok vagyunk. Nem kell megfelelnünk senkinek, hiszen bízom benne, a kapcsolatunk már van olyan szinten, hogy nem tartozunk egymásnak számadással. Egyszerűen csak elfogadjuk egymást, és távolról (vagy épp nem olyan távolról…) tiszteljük és csodáljuk egymást. Vagyis szeretném azt hinni, hogy esetében is működik az, ami velem.
- Igen. Vagyis… én érdekesnek számítok? Azt hittem szimplán csak jóképű vagyok. - nah, hát még egy bókot is kapok. És tényleg nagyon élvezem a társaságát. Eszemben sincs távozni, akár néhány napot is szívesen eltöltenék itt. Vele… Ebbe viszont még közbeszólhat, ha várja őt valaki. Szinte csak rutinból kérdeztem, ezért is szalad fel igen erősen a szemöldököm, amikor kimondja, hát tényleg találkozott valakivel.
- És ez ereje keltette fel az érdeklődésedet? Vagy van valami más különleges tulajdonsága is ennek a… férfinak? - hát erre rá kell kérdeznem, mert egyáltalán nem mindegy, hogy kivel találkozott. Nem mintha közöm lenne a magánéletéhez, de azért… Szeretnék tudni arról, hogy mi történik vele. Valahogy a tudat, hogy vár rám (még ha valójában nem is, csak én hiszem…) mindig megnyugtat. És most pont nem hiányzik, hogy valami felborítsa a lelki békémet.
- Mesélj még róla. Mindent tudni szeretnék. - azt nem mondom, hogy csak az ő érdekében, mert nem lenne igaz. Az ugyanis egy dolog, hogy néha kicsit szépítek, vagy nem feltétlenül mondom ki az igazat, de hazudni nem szokásom neki. Ő is őszinte velem, máskülönben nem avatott volna bele abba, hogy találkozott valakivel. A kérdés, hogy ez a valaki mennyire fontos? Ha nálam is jobban érdekli akkor… igen nagy baj van.
Egyelőre viszont még igyekszem nem annyira mutatni, hogy van bennem némi feszültség. ŐT figyelem, továbbra is lágy tekintettel. Legfeljebb a mosolyom már nem olyan ragyogó, és az is előfordulhat, hogy önkéntelenül játszani kezdek a mohával ahelyett, hogy a kezét simogatnám. Azt abbahagytam, nagyjából akkor, amikor kimondta: “Egyvalakivel, igen..” Most már egész biztos, hogy az ex patájára fogok nézni ennek a valakinek…
Arra viszont nem számítottam, hogy a moha nem örül annyira neki, hogy piszkálom. Mintha ellenem fordulna beborítja a kezemet, és bárhogy is próbálkozom, nem tudom elhúzni onnan. Ez igen kellemetlen fordulat…
- Öhm… tudsz segíteni egy kicsit? - láttam ám, hogy ő nagyon is összhangban van ezzel a növénnyel (mint mindegyikkel), ezért remélem, hogy ő tud valamit tanácsolni. Azzal megpróbálkozom azért, hogy mikor nem enged, inkább nem mozdulok, mintha feladtam volna (vagy mintha még nem mindig az a fazon járna az eszemben…). De nem enyhül a szorítás azonnal, így vagy Eve segítségére lesz szükségem vagy… Nem, a teljes nyugalom az még esélytelen…

**Eve Xyron** Wed Sep 20, 2023 10:40 pm

Senses

Tetszik a mosolya, szélesebbé válik sajátom, majd inkább lenézek a földre egy pillanatra.
- Igen? - vajh mi lehetett az? Óvatosan körbepillantok, hátha még én is láthatom.
Az a valaki én voltam, ahogy később kiegészíti szavait, s hirtelen nem tudok ránézni, nem, mintha nem lenne kellemes ránézni.
- Igen. - ismerem el. Nem olyan vagyok, akit érdemes nézegetni, hacsak azért nem, mert én vagyok az, aki áttért a másik oldalra, s kémkedik is... a jóknak ugyan, de azért ott a bélyeg a homlokomon, időnként érzem. Még van belőlem a régiből, érzem időnként, s rettentesen aggódom, mikor fogja megelégelni mindezt, s nyújtva szárnyait, újra átveszi a hatalmat. Nem akarom. S nem is érdemlem meg ezen okán, hogy figyelemben, jó értelemben véve figyelemben részesítsenek.
Szemeim is mosolyognak rá. A hely, s a növények, melyek igazán teszik a helyet, nagyon ő. Finom, elbújó, s belül nagyon is csodálatos dolgokat rejtő.
Ó, nem vagyok én szemérmes, hogy ne nézzem végig, ahogy egy férfi vetkőzik! Most azonban többször sokkal inkább a földre simul pillantásom, mint reá, s minden egyes lepillantásnál mintha melegebb lenne a levegő...
Csodálatosan egyedi a moha érintése. S ahol rásüt a nap, finom, meleg, ahol nem, ott hűvössége adja a szépségét. Behunyom szemeim, s mélyet lélegzek finom, fás illatából..... az övéből is....
Elnevetem magam. A kényszer, az érzet, mely oly sok életemben végigkísért, hogy mások döntik el, mikor és mit tegyek, már a múlté. Ez a szabadság ugyan felelősséggel jár, ám, ha ezért addig maradhatok itt, ameddig akarok... vállalom.
Elmosolyodom, s hümmentek egyet.
- Valaki érdekessel? Rajtad kívül? - értem ám, hogy mire akar kilyukadni! Merthogy ő nagyon is érdekes! Különben nem lennék itt így vele.
Hajam vége közben szinte egybefonódik a mohával, ahogy a hajszálerek összekötik egymással. S úgy érzem, mintha a föld mélye hívna, először mélyre le, lélegzek is egy mélyet, s sóhajtással kiadom, majd mintha távolságban is érezném, mi is zajlik a földben. De mivel a kérdésre figyelek, nem igazán tűnik fel.
- Egyvalakivel, igen... - tenyerem simítom a mohára, finoman ütögetem, majd otthagyom, pihentetve rajta. Érzem, ahogy ütögetésemet játéknak vette, majd ahogy pihentetem kezem rajta, minha körbeölelné kezem, még a kézfejemet is.
- Egy kedves ifjú patással, most terrai, kinek fogalma sincs, mekkora ereje van. Néha nagyon csodálom azokat, kik nem veszik észre önnön erejüket. Hiszen elnyomni azt, úgy, hogy még csak nem sejti, hatalmas erőre vall. Talán... ezért is néztem... nézek fel a terrariakra... - amiket tettünk velük, s ők készséggel elhitték, sőt, egymást akadályozták, hogy ha valakinek kibontakozott természet és születése adta képessége. Számomra ezt mutatja, mekkora erővel bírnak. S talán azért is vágyom arra, sikerüljön neki, mert magam attól tartok, hogy én magam el fogok bukni ebben...

Stefan Andromeda Jelen

Emme

**Stefan Blaise** Sat Aug 05, 2023 8:43 pm

- Szívesen. - biccentek, hamiskás mosollyal az arcomon. Csak alig észrevehető, akik nem ismernek, akár azt is hihetnék, hogy mindig ez a kifejezés honol az ábrázatomon. Ám ez nem így van. Csak ritkán szoktam szívből mosolyogni. Most viszont nem kell megjátszanom sem a jó kedvet.
- Nem bizony. Mást figyeltem. - talán nem vette észre? Ez esetben mindenképp meg fogom dícsérni magam a későbbiekben. Ugyanis nem szeretek tolakodó lenni a hölgyekkel, valahogy mégis sikerül. Örülök, hogy az esetében, erről nincs szó, vagy ha igen… szívesen fogadja a közeledést. Nekem mindkettő megfelel. De mivel előtte nem szeretek titkolózni, végül elárulom, hogy kit figyeltem. Mintha némi pírt is felfedeznék az arcán, de inkább az árulkodó, hogy lesüti a szemeit. Akár ennyiben is hagyhatnám, de… ez nem én lennék.
- Zavarba hoztalak? - igyekszem nem önelégülten mosolyogni, de nehéz tagadni, hogy élvezem, ha hatással lehetek rá. Elvégre ő is megmozgat bennem valamit, épp csak én igen jól el tudom ezt rejteni. Ha akarom…
- Ennek örülök. - hogy mi az, amit nem kéne feladnia… talán maradjon is homályban. Vannak dolgok, amit nem tudok neki megígérni, és ezt mindig el is mondtam a számára. Az már más eset, hogy van esély rá, hogy idővel én is, és az életem is változik. De azt sosem várnám el tőle, hogy várjon rám. Meglehet, hogy ha lenne egy férfi az életében, egy-két csínynek áldozatul esne az ‘úriember’, de a boldogságát sosem akadályoznám meg.
- Ez volt a célom. - mosolyodom el szélesen, mert egy cseppet sem túlzok. Épp csak nem gondoltam arra, hogy azzal okozok neki örömöt, hogy megmutatom a kedvenc növényemet. Azt hittem, hogy a helyszín lesz az, ami betölti ezt a szerepet. De legalább tanultam valamit, róla.
- Nem csak a kedvenc növényemet, hanem a gondolataimat is kitalálod? Épp ez járt az én fejemben is… - felülök, hogy letudjam venni az ingemet. A többi ruha egyelőre marad, bár… most már tényleg nagy a kísértés, hogy ne legyen rajta semmi. Akarom mondani rajtam… Inkább megtámaszkodom magam mögött a karjaimmal…
Azért a lélegzetem, még így is visszafolytom, mikor lassan közelíteni kezd. Nem szólalok meg, csak figyelem, hogy milyen közel jön, és mit csinál. És próbálom elkapni a tekintetét. Mikor az arcát is a mohához érinti, érzem, hogy a szívverésem is gyorsulni kezd. Önkéntelenül húzodom hozzá közelebb egy kicsit, de a teret meghagyom neki. Még…
- Ha nem is mindig, de bármeddig itt maradhatunk… - fekszem végül én is vissza, a pillantásomat azonban már nem az égre, hanem felé fordítom. A szívverésemet pedig még mindig nem sikerült lecsendesíteni, sőt, talán most még hevesebb. Legszívesebben nem mondanék, már semmit, hanem… khm… szóval inkább felteszem azt a kérdést, amit időnként, azért illik feltenni egy hölgynek, ha olyan kapcsolatban vagyok vele, mint Evevel.
- Találkoztál mostanság, valaki érdekessel? - ezt a kérdést nem sikerül olyan lazán feltenni, amennyire szeretném, de azért a huncut mosoly az arcomon van, ahogy felemelem a fejem, és a kezemmel támasztom ki. Az egyik kezemmel pedig felé nyúlok, és ha elérem a kezét, finoman megsimítom. Ezért remélhetőleg még nem fog rám ferde szemmel nézni, de azért a biztonság kedvéért elmerülök a tekintetében…

**Eve Xyron** Fri Aug 04, 2023 9:59 pm

Senses

- Köszönöm! - mosolygok tovább. A jókívánságokat még mindig nehezen fogadom, bennem van még az, hogy nem vagyok erre érdemes, ám ha nem fogadom el, akkor nem tudok fejlődni.
- Nem? - mosolyom kicsit óvatosan figyelővé válik. Mi kelthette fel a figyelmét? Ám közben már az érzetet kívánom átadni neki. Megértő nyugalommal várom, védelmi vonalán átszüremkedjen az érzet, s érzem, mikor áttöri ezt a gátat, s elmerül benne. Csukott szemem mellé mosolyom még ragyogóbbá válik.
- Oh. - azt hiszem, megint forróbb lett az arcom, s bár kinyitnám éppen szemeim, zavart meglepettségemben inkább a lesütöm szemeim.
Szélesen mosolygok, s végre rápillantok Stefanra. Ha tudná, mennyire más most, mint korábban volt! Egy pillantnál tovább időzök tekintetében.
Belekarolok, ez segít abban is, hogy megismerhessem illatát, amit kedvel. Sokat segít.
- Eszem ágában sincs. - mosolygok. Nem adom fel, ha róla van szó.
Felettébb kíváncsi tekintettel nézem, izgatott kíváncsisággal várva reakcióját, valóban eltaláltam-e
Nevetése örömet okoz, s vele nevetek egy rövidet.
- Örömet okoztál számomra. - mosollyá alakul nevetésem.
Figyelmem a mohára összpontosul, mintha az elárulná a választ, ám finoman megrázom fejem.
- Ha elárulod, megtudom.
Elkacagom magam, szívből, ahogy végül a mohák puha ölelésére bízza magát.
- Sokkal jobb lenne, ha bőröd minden része érezné... - csak kicsúszik ajkaimon mindez, s utána esik le, mit is mondtam. Ám nem zavar.
A hívásra csak egy pillanatot várok a válasszal, a föld hívását is érzem, legszívesebben arcomat simítanám a földbe, mohával, vagy a nélkül....
Lépteim lassúak, s lábaim oldalt magam alá húzva ülök le. Érezni akarom lábammal a talajt, legeszívesebben lefúrnám lábaim a talajba...
Helyette arcomat érintem a mohához, s fúrom bele, mélyet lélegezve illatából, majd megsimítom, finoman, alig érintve, így érzekelve finomságát. S ahogy hajam érinti a mohákat, a közben már felért, az inda hajszálerei ott is visszacsatlakoznak a földbe.
Mélyet sóhajtok, ahogy a még nagyobb nyugalom és béke átjár.
- Értem, miért szeretnéd. Legszívesebben mindig így maradnék.
Mosolygok rá, ahogy újra kinyitom szemeim.

Stefan Andromeda Jelen

Emme

**Stefan Blaise** Tue Jul 04, 2023 9:49 pm

I've been sober for a year, now it's time for me To go back to my old ways, don't you cry for me Thought I'd be a better man, but I lied to me and to you I take half a Xan' and I still stay awake All my demons wanna pull me to my grave I tried to love, but you know I'd never stay But if I OD, I want you to OD right beside me

Senses

- Áh… ez esetben sok sikert kívánok hozzájuk. - és kitartást… legtöbb esetben csak arra van szükség. De tény, hogy a választások sorozata meghatározza az utat is. Arról meg nem feltétlenül ilyen ‘fiatalon’ akarunk dönteni. A legfontosabban már egyébként is meghatározta Eve… És ezért mindig tisztelni fogom, mert ez volt a nehezebb a számára.
- Nem. Bár… nem is a virágot figyeltem… - hanem téged. Ám azt már nem tudom kimondani, mert a csuklómhoz ér, és elér az érzet, amit át akar nekem adni. Először úgy beborít, hogy nem tudok mit kezdeni vele, a levegőt is kapkodni kezdem. De aztán nem csak beengedem, hanem el is fogadom, így pedig megváltozik a hatás, amit rám gyakorol. Észre sem veszem, hogy csillapodik a légzésem, és önkéntelenül csukom be a szemem is, miközben a szám szélén erőteljesebbé válik a mosoly. Így már értem, hogy miként, és leginkább miért merült el Eve is az érzetben. Egy valamiben viszont még így is biztos vagyok.
- Ennek ellenére sem bánom, hogy inkább téged néztelek. - a mosolyom most lesz igazán széles, és persze… huncut. Nem pont most fogom abbahagyni az ‘udvarlást’...
- Igen. - és bólintok is biztatásként. Nagyon kíváncsi vagyok. Most ugyanis kiderül, hogy mennyire vagyok titokzatos… Ő biztosan az… Figyelem, hogy mit csinál, miként egyesül az energiája a bolygóval, és ámulok azon, hogy milyen gyorsan sikerült neki. Van, aki hasonló kapcsolatot sosem képes létrehozni…
- Persze. - nyújtom is a karom, hogy belém tudjon karolni. Nem vezetem, csak kísérem lépteit, arra pedig figyelek, hogy a tekintetem ne áruljon el semmit. Még csak véletlenül sem nézek a mohák irányába, inkább az ő arcának sziluettjét nézem. Fő a biztonság ugye…
- Azért remélem, hogy nem adod fel. - még mindig támogatóan somolygok, és hinném azt, hogy időre van szüksége, de tart a kezében valamit. Mikor már kinyitja a tenyerét, és láthatom is, hogy mit hozott, önkéntelenül kacagok fel. Maaajdnem elhittem, hogy tényleg nehéz feladványt adtam.
- Nagyon is jól érezted. - óvatosan megérintem az egyik ujjammal a mohát, de tekintetem rögtön a nagyobb kiterjedésű társai felé siklik. Ugyanis oka van annak, hogy épp ez a kedvencem.
- Tudod, hogy miért ez a kedvencem? - hagyok neki ugyan néhány másodpercet, de inkább költői kérdésnek szántam. Ugyanis nagyon meg akarom válaszolni… Ezért elindulok a mohák felé, mikor odaérek visszafordulok Eve felé. És hátradőlök… Teljes erővel, és bizalommal.
- Ezért… - elterülök, mint egy kiscsikó a reggeli nap fényében, és tekintetem az égboltra emelem. Szívem szerint ruhák nélkül feküdnék, hogy még inkább érezhessem a kellemes puhaságot, és simogatást, amit ezek az alulértékelt növények tartogathatnak nekem. De egyelőre marad még az ing is. Hiszen Eve kedvéért vettem fel.
- Csatlakozol? - kérdezem anélkül, hogy fel, avagy rá néznék. Azért arra figyelek, hogy a hangom… hmm… hívogató legyen…

**Eve Xyron** Sun Jul 02, 2023 9:29 pm

Senses

- Mind a kettő. - mosolyom továbbra is ott van arcomon. Vágyom arra, megtapsztaljam, milyen adni, s örömet okozni. Hogy úgy ismerjem mások lelkét, hogy azt építem, s örömet okozok számára, kín és fájdalom helyett. Nagyon is jó lélekismerő vagyok, s esetemben nem érvényes, hogy csak saját magam nem ismerem. Nagyon is ismerem. Éppen ezért lepett meg, hogy kaptam esélyt. Hogy megtehettem azt, átállok a másik oldalra, s ott segítő kezekkel és szándékokkal vártak.
Még az illattánc hatása alatt vagyok, ezért is foglalok helyet, lábaim nem bírnának most el.
Meglepetten tekintek rá.
- Te nem érezted? - így külön megtisztelőnek érzem, hogy a virág megszólított, s kinyúlok csuklója felé, majd finoman ráhelyezem mutatóujjam. Így könnyebb átadni azt az érzetet, amit átéltem, s azt, amit felém közvetített a virág.
Éltető arany, élesztő energia, aki illatában megfürdik, lelke enyhet, s teste pihenést kap, feltöltődést. Kapcsolata a Forrással úgy közvetlen, hogy onnan képes erőt áthozni ide, tökéletességet és harmóniát hozva, olyan mértékű szeretettel, melyet nehéz átölelni, s megérteni.
Figyelem, mosollyal, ahogy esetleg figyeli az érzetet, majd elvonom kezem.
Elnevetem magam, majd behunyom szemeim, s csak az illatra figyelek.
Közben ruhám alatt lévő bokámhoz elér a virág indája, bőrömet érinti, finoman, alig látható, hajszálrepedésnyi indák találnak utat a bőröm alá, s kezdik behálózni lassan azt, amiből mit sem érzek, sokkal inkább a boldogság és harmónia, ami erősödik bennem. Az inda egy része körbefonódik bokámon, ám kívülről nem fonja körbe lábam, s teszi olyan puhán, hogy nem veszem észre, s onnan is további erek indulnak el bőröm alá.
- Tényleg? - most kezdek igazán izgatottá válni, s még inkább ráhangolódik a környezetre, s reá, várva, merre is hangolódik össze a kettő.
Földön támaszkodó kezemen érzek némi bizsergést, nem gondolva, hogy bármi lehet, ám csak a virág hajszálindái találtak vissza a földbe, ezzel befejezve azt, amit elkezdtek, s elindulnak a nyakam felé a bőröm alatt, láthatatlanul. Egyre nagyobb harmóniát érzek, s összhangot érzek a természettel, s valami vonz hozzájuk, és Stefanhoz is, mert ott van benne az az illat, ami itt van, ezen a bolygón.
Állok fel, kezem emelve el a földről, alig akarva megtenni, annyira kényelmes úgy, leginkább ledőlnék, de nem pihenni, s csak nagyon jó úgy lenni. Felállok, az inda a bokámon marad, ám a látható kapcsolatot megszüntetve, bokaperecként helyezkedik el lábamon, ami körbefonta előzetesen.
- Beléd karolok. - ha engedi, akkor meg is teszem, s elindulunk, ám amint megérkezünk oda, ahová sejtem, tartunk, megtorpanok ismét. Tekintetem csak úgy issza be a látványt, majd behunyom, s az illatokban vegyülök el.
Sokféleképpen szeretek játszani, most hosszú ujjaim ismerkednek a növényekkel, melyek szokatlan módon sokkal nagyobb rajongással és örömmel hajolnak felém, meg is lep, s el is mosolyodom. Izgatottá válok, kíváncsivá, s felteszem a gondolatot. “Melyik Stefan kedvenc növénye?”
A fűszálak játékosan fonják körbe ujjamon magukat, azután elengednek, majd a bokrok érintenek meg, a virágok pedig szirmaikkal ajándékoznak meg. Ez a hely tényleg gyönyörű s csodálatos. Mindegyik fajtánál úgy állok meg, mintha ez lenne a választásom, majd továbbmegyek. Az utolsó előttinél, egy gyönyörű, kristályszín virágnál még rá is nézek, látványosan bele is szagolok, ami annyira a mennyekbe repít, hogy egy pillanatra behunyom szemeim, majdnem elrontom a saját tréfámat, végül megrázom a fejem, mosollyal nézve Stefanra, hogy ez nem az.
Visszamegyek hozzá, mellé állok, összetéve kezemet, szokás szerint, legalábbis azóta, hogy áttértem erre az oldalra. Mosollyal nézek rá.
- Valóban nehéz kérdés, amit feltettél, s nagyon komolyra vállalkoztam. -
Leveszem felső kezem az alsóról, s feltárul benne valami, amit óvok, hiszen ugyanoda visszateszem, ahonnan elvettem, nem is sejtve, hogy közben az inda hajszálerei már összekötöttek a mohával.
- S ha jól éreztem, akkor ez lenne a válaszom a kérdésedre. - s feljebb emelem kezemet, benne a mohával.

Stefan Andromeda Jelen

Emme

**Stefan Blaise** Tue Jun 06, 2023 11:25 pm

I've been sober for a year, now it's time for me To go back to my old ways, don't you cry for me Thought I'd be a better man, but I lied to me and to you I take half a Xan' and I still stay awake All my demons wanna pull me to my grave I tried to love, but you know I'd never stay But if I OD, I want you to OD right beside me

Senses

Örömteli a válasza, mégis… lesüti a szemét. Ismerős gesztus, ám a jelentése… nem mindig van meg. Most sem. Viszont mivel nem azért vagyok itt, hogy a lelke mélységeit piszkáljam, hanem, azért, mert örömet akarok okozni a számára… így nem is adom jelét annak, hogy észrevettem a gesztust. Főleg mert a további kijelentése, már arról árulkodik, hogy fölöslegesen féltem őt…
- Gyönyörű tervek, vagy már álmok? - kérdezem mosolyogva, hogy kiderítsem, rá tapintottam-e valamire, vagy sem. Nekem ugyanis egész más véleményem van a tervekről. Számomra azok nem több, mint a cselekményig vezető lépések sorozata. Eve viszont nem úgy beszélt a kert építésről, mintha az egy egyszerű rutin lenne a számára. Valami több, és az-az én szememben már inkább álom. Főleg, mert nekem például nincs most egy sem a tarsolyomban, tervek viszont… akadnak szép számmal.
Ám most egyik sem érdekel. Szégyentelenül veszek el Eve karcsú alakjában, az energiája kiteljesedésében, az arcára kúszó mosolyban. Épp ez volt a tervem, és ebben reménykedtem. Vagy… ez is már inkább egy valóra vált álom? Elvégre hiába vagyok csak külső szemlélője annak, ahogy új kapcsolatot épít ki, az én arcomra is mosolyt varázsol. A szívembe pedig valami egész mást…
Ezért néhány pillanatba beletelik, mire érzékelem, hogy ismét nyitott felém. Nem csak a közelsége, hanem az egész lénye erről árulkodik. És valamiért azt érzem, hogy nekem is ezt kéne tennem. Jobban mondva, ha most megtenném, nem történne semmi visszafordíthatatlan…
- Tényleg? Elárulod nekem is, vagy a kettőtök titka marad? - huncutabbá válik a mosolyom, de a figyelmem nem lankad. Bár így, hogy ismét mellettem van, jobban beengedem a környezetet is, amit… már megszemléltem ugyan a korábbi látogatásom során, de nem Eve társaságában…
- Persze. És akkor nem is árulok el semmit sem. - elhúzom a szám előtt a kezemet, mintha a cipzárt mozdítanám meg, ám az beszédes, hogy ívben mozdult a kezem. A mosolyomat követve.
Az izgatottságot viszont nehezen tudom leplezni így… inkább megtámaszkodom magam mögött a kezeimen, és nem mozdulok. Azt sem árultam el, hogy nem itt van. Ám bízom Eve ösztöneiben, és eszembe sincs elrontani ezt a játékot. Főleg mert…
- Igen. Eddig tökéletes. - nem túlzok, annak érzem ezt a pillanatot. Ugyanis egészen magával ragad, hogy a játék közben látom, hogy rám hangolódik… És még tudok ennél is többet adni… Ezért felállok.
- Kérlek vezess abba az irányba, amerre gondolod. - rákacsintok, aztán a két kezemmel eltakarom a szemeimet. Majd elkezdek lépkedni arra, amerre az én kedvenceim vannak, de csak lassan, hogy ha szeretne irányba tudjon állítani. Hagyni fogom magam (egész biztosan…), és közben még huncutabb lesz a mosolyom.
Ha végül el is jutunk oda, ahová mutatott, és ami nem mellesleg éppen a helyes irány, akkor látni fogja, hogy ezen a területen gazdagabb a növényvilág. A fűszálak alatt puha moha párna borítja a felszínt, és néhány helyen az égkék színű virágok közé is bekúszik. Csalókák, mert az ég színét veszik fel, és éjszaka egész más színben pompáznak. Az illatuk is különbözik a napszaktól függően. Viszont ha ez nem is kelti fel Eve érdeklődését ott vannak még a cserjék, amik a magas fű között úgy elbújnak, hogy szinte észre sem lehet őket venni. A huncutokoknak még a levelük is hosszúkás, mintha gúnyt űznének az ‘egyszerű’ fűszálakból. De nem erről van szó. Csak elbújnak, és helyet hagynak minden másnak.
Én viszont még nem veszek szemügyre semmit, arra várok, hogy Eve azt mondja, hogy kinyithatom a szemem. Ha nem… Egész nap tudok így állni, mert az illatát nagyon is érzem… Arra pedig nagyon kíváncsi vagyok, hogy rájön-e, hogy nekem a moha a kedvencem…

**Eve Xyron** Tue Jun 06, 2023 9:48 pm

Senses

- Igen. - mosolyodom el, s sütöm le szemeim. Nem úgy vagyok zavarban, ahogy gondolják. Számomra az a szokatlan, hogy kedvességet kapok. Szeretet és figyelmet. Amennyi sötétséget árasztottam szét, nem érdemlem azt meg...
- Igen. - és annyira nehéz leírni az érzést, de azért megpróbálom. - Amikor tele vagy tervekkel, annyira számtalan lehetőség adott. Ám ha belefogsz, ha elindulsz a döntések mentén... ezzel azt is eldöntöd, hogy mikről mondasz le. És mind gyönyörű terv.... - sóhajtok egyet. Mosollyal, mert ismerem magam, egészen másként szeretek a felhők között járni ebben. Illatfelhőben szeretek, nem álomfelhőben.
Izgatottan beharapom szám szélét, s csak bólintani tudok, annyira elmerülök az egészben. Szavakkal nem kívánom elrontani az érzést.
Izgatottságom a tetőfokára hág, hiszen a szavait megerősíti az illata... az illat. Az izgalmat felváltja az áhitat, s nem az foglalkoztat, miként néz ki az illat forrása. Az illat maga az, ami beránt, magával ragad, s táncra kél lelkem az illattal. Nem kapkodom el, nem sietem el, s minden áhitatom, csodálatom és hálám megmutatom a virágnak. S megszólít.
Szívem dobban, hirtelen csak mi leszünk, ketten, és az univerzumban robbanunk szét, be is csukom szemeim ismét. Ám mint mindennek, melyben ott az idő, vége szakad, a mámorító tánc csendesedik, majd lelkünk egymás felé hajol, megköszönve az együtt eltöltött létet. S befogadtuk egymást.
S visszaadom számára a teret, s az eddig se be, s ki sem lélegzett lélegzett levegőt kiengedem, hogy az újabb lélegzetvétellel immár ismerősen fogadjam be illatát. Behunyom szemeim, s megfordulok Stefan felé, hogy felé nyissam ki, magammal vive a virág gyönyörű sziluetjét.
Helyet foglalok mellette a fűben, elrendezve a ruha anyagát, kényelmesen.
- Igen. S nagyon kedveseket mondott. - mosolygok Stefanra szemeim még mindig csillognak.
- Igen, természetesen! - csillannak fel szemeim. - Vagy várj! Kitalálhatom?
S mivel félig oldalt ülök, nem veszem észre, hogy a virág pár indája megmozdul, s kúszni kezd felém. Nem érzek rosszindulatot, így nem is figyelek fel rá.
Behunyom szemeim, s Stefanra figyelek, majd az illatokban elmerülök, s pár perc után a legyezőmet felemelve, az adott irányba mutatok.
- Esetleg erre található?

Stefan Andromeda Jelen

Emme

**Stefan Blaise** Wed May 17, 2023 11:52 pm

I've been sober for a year, now it's time for me To go back to my old ways, don't you cry for me Thought I'd be a better man, but I lied to me and to you I take half a Xan' and I still stay awake All my demons wanna pull me to my grave I tried to love, but you know I'd never stay But if I OD, I want you to OD right beside me

Senses

Nem lepődöm meg a válaszán. Bár én nem teljesen értem az a folyamatot - ami lezajlik benne, amikor megalkot egy illatot - de a megfontolságát jól ismerem. Jobban mondva az óvatosságát, mert inkább azt szoktam rajta érezni. Illetve teljes mértékben megértem, hogy ezt az utat választja.
- Ha kedves fogadtatásban részesülsz, akkor mindenképp érdemes megismerni… - hamiskásabbá válik a mosolyom, mert… szívesen félreérteném a kijelentését. Illetve bátorítanám őt is arra, hogy a saját akarata szerint értelmezze az enyémet. Az ilyen esetekből mindig kellemes órák szoktak következni… Nem mintha ezzel a szándékkal hívtam volna most ide. Igazából sosem. De most tényleg csakis az vezérelt, hogy mosolyt tudjak csalni az arcára. Illetve, hogy én ebben elégedetten megmerítközhessek…
- Ááá… akkor ez egy kellemes bizonytalanság a számodra? - próbálom megérteni, hogy ez miért is nevetette meg. Én a helyében nem szórakoznék ezzel. Ha valami érdekel, oda megyek, ha valaki érdekel… elhívom egy feltehetően kellemes helyre…
- Remek. - szívesen végigsimítottam volna az arcán még néhány alkalommal, amíg megigazítom a kendőt, de ha jól tettem volna fel, akkor erre nincsen okom. Illetve ez esetben indulhatunk is. Nem túl gyorsan, de… közösen. Ezért többször is rátekintek, és a mosolya önként húzza ívbe az én ajkaimat is.
- Akkor menjünk egy kicsit közelebb... - csak néhány lépésnyire gondoltam, mert igazából már közel vagyunk. Illetve akartam néhány pillanatot nyerni, mert önkéntelenül elégedettséggel töltött el, hogy éppen arra a növényre mutatott, amiről ő jutott az eszembe. Az az arcom, pedig nem feltétlenül vonzó, így eltüntetem, mielőtt lekerülne róla a kendő.
- Megérkeztünk… - igazán… Én pedig nem akarok lemaradni egyetlen pillanatról sem, ami őt érinti. Elengedem, és csak csendben figyelem, miként közelíti meg, és teszi a kezeit olyan közel, hogy már szinte megérinti őket. Ám végül megáll az a finom kéz… Figyelem ám, az arcvonásaival egyetemben.
- Nagyon szívesen. - ritkán csengenek ilyen őszintén a szavak, amik elhagyják az ajkaimat. De most egyértelműen azok, és erre én is csak most jövök rá igazán. Arra ugyanis nem gondoltam, hogy számomra is mekkora örömet fog okozni az, hogy tanúja lehetek az élményének. Illetve az is melegséggel tölt el, hogy most tényleg sikerült ráéreznem arra, hogy mi válna a kedvére. Így nekem már nincs is más dolgom, csak tovább élvezni a ‘műsort’. Ehhez le is ülök a fűbe, és a kezeimmel magam mögött megtámaszkodva, kényelembe helyezem magam.
- Most már közelebb kerültél a megismeréshez? - egy újabb huncut mosoly, pontosan olyan, mint amilyet korábban látott. Ugyanis minden bizonnyal én is többet árultam el magamról ezzel a gesztussal, mint mással tettem volna. Ám most nem érzem magam emiatt feszélyezve. Épp ellenkezőleg… Úgy érzem, hogy ez alkalommal, még meg is érte némileg nyitottabbnak lenni.
- Kíváncsi vagy rá, hogy nekem melyik a kedvencem? - még nem mozdultam el, de ha érdekli, hogy nekem melyik növény keltette fel a figyelmemet, akkor fel fogok állni. Az ugyanis egy kicsit odébb van. És… talán az is elárul néhány dolgot rólam…

**Eve Xyron** Wed May 17, 2023 10:12 pm

Senses

- Annyira nagyszerű nem vagyok még ismeretben. - emlékszem, hogy manipulációhoz mennyire jól értettem az egyén árnyékaihoz, s azzal játszadoztam, mint marionett bábos a bábuval. Élveztem, hiszen nagyon jól ismertem a lélek sötét bugyrait. Ám a lélek fényes bugyrai egészen mások. Összetettebb, és mégis sokkal simább, frissebb és felszabadítóbb, hogy csak úgy el tudjam kapni a lényegét. És élvezem ezt az ismerkedést, közben magamhoz is egyre közelebb jutok. - Még csak ismerkedem vele, s kedves fogadtatásban részesülök. - mosolygok továbbra is.
Elnevetem magam.
- Annyira sok helyen szeretnék egyszerre lenni ebben, hogy nem igazán tudom, hol kezdjek bele. - s nagyon boldog voltam, mikor felismertem, hogy nem a telhetetlenségem az, mi vezérel ebben, hanem a játékosság, s az, hogy végtelen lehetőség áll rendelkezésemre, és éppen ezért... túl sok is. És... van múltam. Szembenézek vele, s ők meg velem, s időnként nem jól végződik, amit megértek, s alázattal elfogadom, mert nem voltam kedves akkoriban. Megfizetek érte, s nem a kredit az, ami alatt a fizetséget értem...
- Éppen jó. - érdekes érzet, s egyet elfelejtettem. Az illatok a mindenem, s ahogy szemem kiiktatásra került, az orrom az, mely igazán vezérel az életben és az éterben.
Érzetre nyúlok könyöke irányába, s előbb csak ujjaim érik el, nem egészen a könyökét, inkább alkarját, s ebből indulok felfelé, hogy végül belé tudjak karolni. Közben végig mosolygok.
Jól esik ez a séta. Szeretek Stefannal lenni, kellemes társaság, s igazán figyelmes.
Az illat egyre mámorítóbb, s egyre mélyebben lélegzem, s lassan, hogy átélhessek mindent. S így Stefan illata is mélyebbre nyúl bennem, túl az illaton, mit még tőlem kapott. Őt magát érzem.
- Rendben. - meginduló kezem inkább így a legyezőre fog rá, s állok.
Csendben lélegzem, s várakozom, milyen illatok érnek el. Friss, harsogó illat, szinte ropog, mint a fehér hó, mely frissen hullott a hófehér paplanra. Dús, buja zöld, mely a friss és vizes illat mellett édes és érdes barna föld illatot áraszt. S nagyon halványan, finoman, egy nagyon finom, nagyon édes illat ér el, mely egyáltalán nem a túlzottan édes illatra hajaz. Egyszerre tartalmas, s egyszerre élénkítő.
- Sok ismerős illat van... ám érzek egyet... - s abba az irányba mutatok, kendő ide vagy oda, ahonnan érzem, erősebben érkezik. - Erre. Nagyon finom, s mámorító.
Elém áll, eltakarva az illatot, s ahogy illatával vegyül az új illat, úgy érzem, Stefan magába szippant, s egy időre csendben is maradok.
- Rendben. - halkan suttogom, hogy levegőhöz is jussak, mert azt elfelejtettem beengedni a tüdőmbe.
Stefan szemeivel találkozom először, s nagyon furcsa érzés fog el, ám mire realizálnám, mit is érzek, arrébb áll és...
Hosszú percekig csak állok, s nézem a virágokat. Befogadva nemcsak látványukat, hanem illatukat is, mely körbevesz bennünket.
Lassan lépkedek közelebb, s kezem közelebb viszem, ám egyáltalán nem érek hozzájuk. Meghagyom szabadságukat, s tisztelem őket annyira, hogy nem érek hozzájuk, hozzájárulásuk nélkül.
- Gyönyörűek vagytok.... s illatotok csodálatos, mint az ambrózia. - suttogom halkan, ujjaim finoman játszadoznak előttük, azután inkább hátrébb lépek, hogy a saját terüket visszaadjam.
Stefanra pillantok.
- Ennél csodálatosabb meglepetésben nem volt még részem. Köszönöm. - képtelen vagyok abbahagyni a mosolygást, s hálás vagyok.

Stefan Andromeda Jelen

Emme

**Stefan Blaise** Wed May 03, 2023 9:02 pm

I've been sober for a year, now it's time for me To go back to my old ways, don't you cry for me Thought I'd be a better man, but I lied to me and to you I take half a Xan' and I still stay awake All my demons wanna pull me to my grave I tried to love, but you know I'd never stay But if I OD, I want you to OD right beside me

Senses

Egy hamiskás mosoly kúszik az arcomra. Büszke vagyok rá, hogy elértem a célomat, az viszont még elégedetebbé tesz, hogy már a gesztussal is örömöt okoztam Eve számára. Nem vagyok egy gondoskodó típus, szerintem mindenki oldja meg egyedül a baját, de szeretek jó érzéseket kelteni. Eveben. Másokban meg inkább rosszat, mert az meg szórakoztat.
- Áááá… esetleg már el is képzelted, hogy milyen parfüm adná vissza ennek a bolygónak az esszenciáját? - ha igen, akkor lehet, hogy feleslegesen hívtam ide. Könnyen meglehet, hogy már ismeri is a helyet, amit mutatni akarok neki. De ebben az esetben sem leszek szomorú. Ugyanis egy találkozó ürügyének is kiváló ez az alkalom. A könnyebbik úton nem keresném fel, mert akkor meglenne a veszélye annak, hogy félreérti a szándékaimat. Őt sosem csapnám be, azért is voltam vele őszinte már a legelső találkozónk alkalmával. Inkább a másodikon…
- Akkor vágj bele. Vagy van valami akadálya? - ha néhány bürökrata esetleg kellemetlenkedik… lehet, hogy tudok tenni az ügy érdekében. A testvérem pedig biztosan tudna. De tőle nem kérnék szívességet, és nem használnám ki, hogy előkelő pozícióban van. Nekem is vannak módszereim, csak nem feltétlenül olyan hatásosak. Vagy törvényesek… A szürke zónába viszont mindig el lehet bújni.
- Bizony. - mosolyodom el, ahogy látom izgatotabbá válik. A kendő ügyén viszont mintha éreznék rajta némi habozást, de türelmesen várok, amíg döntést hoz. Akkor pedig ösztönösen rákacsintok, amikor belemegy a játékba.
- Nem túl szoros? - kérdezem, miután megkötöttem a kendőt, és a rakoncátlan hajszálakat is biztonságba helyeztem. Figyeltem rá, hogy ne szorítsa az anyak sehol, de fontosnak érzem, hogy tőle is megkérdezzem, megfelelő-e így a számára. Azzal a gondolattal pedig csak egy pillanatig játszom el, hogy mllyen könnyű lenne most lopni tőle egy csókot. Ugyanis esetében nem csalni akarok, hanem kiérdemelni…
- Rendben. - a könyökömet lassan közelebb tolom hozzá, hogy kényelmesen belém tudjon karolni. Nem sietünk, így néhány másodpercet adok neki az indulás előtt, és persze magamnak is. A pillantásom rá emelem, és önkéntelenül mosolyogni kezdek, ahogy látom az ő ajkai is ívbe hajlanak. Aztán finoman vezetni kezdem őt, és óvatosan haladva, végül el is érjük a helyet, ahova tartunk. Megállok, és ezzel őt is vonom magammal.
- Megérkeztünk. De a kendő még maradhatna egy kicsit. - természetesen a továbbiakban is rajta áll, nem fogom kényszeríteni, hogy tartsa magán, és a kezét is csak addig fogom, amíg ő belém karol. Az viszont már egyértelmű lehet a számára, hogy valami megváltozott, ugyanis azok a virágok, amik itt találhatók, tudtommal sehol máshol nincsen, még ezen a bolygón sem.
- Mit érzel? Ismerős valami? - én ismerősen fogadom magamba az illatot, ami eléri az érzekeimet, hiszen amikor legutóbb itt voltam eltöltöttem itt néhány órát. Először azt hittem, hogy túlságosan is intenzív lesz a számomra, de végül azt vettem észre magamon, hogy szokatlanul nyugodttá vált a szívverésem, és az elmém is. Minden bizonnyal a növények hatása.
- Ha gondolod most már leveheted. Vagy segíthetek is. - közelebb lépek hozzá, és megállok előtte, egyelőre viszont hagyom, hogy eldöntse szüksége van-e segítségre. Bárhogy is alakul, mikor lekerül a szeméről a kendő, csak néhány további pillanatig maradok előtte. Oldalra lépek, hogy ne takarjam a továbbiakban a látóterét, és így láthatja is a virágokat, amik legalább két méter magasra nőttek, és úgy kúsznak az ég felé, mintha egy végtelen kötél köré fonódtak volna. Ám nincs látható támaszuk, sem pontosan meghatározható színűk. A szivárvány minden színében játszanak, attól függően miként éri a fény őket. Számomra mégis az a legérdekesebb, hogy miként megérzik a jelenlétünk, a virágaikat felénk fordítják. Mintha mi lennék a fény, ami táplálja őket…
- Tetszik? - sajnálom, én most Eve miatt jöttem, ezért miután felmértem, hogy a virágok még meg vannak, máris ráemeltem a tekintetem. A közeléből pedig nem mentem el.

**Eve Xyron** Wed May 03, 2023 8:10 pm

Senses

Stefan Andromeda Jelen

Újfent végigtekintek rajta, majd vissza fel, szemeibe.
- Megtisztelsz vele. - biccentek újfent. Tetszik, amit látok, kedvemre való.
Mutatott irányba tekintek, s szememmel már most keresem az apró jeleket. Szeretem, hogy érzek kíváncsiságot, és érdeklődést. Ez valami új, mert ezzel sokkal inkább az öröm párosul, mintsem a félelem, hogy a hatalom, mely a kezemben van, el ne veszítsem. A boldogság sokkal jobb, mint a félelem.
- Számos olyan növény és virág van, ami csak ezen a bolygón virágzik, és nagyon illenek egyes parfümökbe. Csodálatos rezgésük van. - az illat számomra rezgés. Képes a rossz kedvet elűzni, a fáradtságot frissességre váltani, vagy elménket lecsendesíteni. Illatával jelzi az igazodást, s nagyon élvezek elmerülni ezekben.
- Ha elkezdem, akkor sok helyen szeretnék. - nevetem el magam, s tekintetemben ott lobban az izgatottság szikrája. Félelem még mindig van bennem, hogy úgy tekintenek rám, mint egy olyan dracora, aki sokáig a másik oldalt szolgálta. Hiába találkozom kedvességgel s segítséggel, a múlt mélyen belém égetett fájdalmakat, melyeket az idő sem képes gyógyítani. Csakis a figyelmesség és a szeretet.
- Igen? - körbepillantok, s ahogy közben megáll, kezére téved tekintetem. Majd a kendőről ráemelem pillantásom.
Régebben nem jóval párosult mindez, igaz, nem számomra, az elfogódottság csak egy pillanatra van bennem, majd mosolyom töri meg bennem ezt a szálat, s biccentek.
- Megengedem. - leengedem legyezőm, hogy arcomhoz férjen.
S ha nem kötné be szemeim, akkor is behunynám, ahogy megérzem az illatot. Mely annyira ő, senki más számára nem készítem ezt, minden lénye és porcikája benne van, mint energia, amit érzéelek felőle. Benne. Érintésére elmosolyodom. Olyan kedves, olyan becéző...
A külvilág látványa megszűnik, ám számomra az illatok és hangok tökéletes segítőttársak, s önkéntelenül mélyet lélegzek, s úgy “mérem” fel a terepet, amely kitágul előttem.
- Mehetünk tovább. Beléd karolok. - kezemmel átveszem a legyezőt, s megvárom, hogy érezzem karját, s ujjaimat finoman könyökéhez fonom.
S mivel az illatokra kívánok figyelni, mosolygós arccal haladok előre. Akkor is ezt tenném, ha éppen a vesztembe lépnék. Az illatok lettek az otthonom és életem.

Emme

**Stefan Blaise** Thu Apr 20, 2023 12:17 am

I've been sober for a year, now it's time for me To go back to my old ways, don't you cry for me Thought I'd be a better man, but I lied to me and to you I take half a Xan' and I still stay awake All my demons wanna pull me to my grave I tried to love, but you know I'd never stay But if I OD, I want you to OD right beside me

Senses

Eve mosolya gyönyörű. Ez már az első találkozásunk alkalmával is feltűnt. Akkoriban azonban még nem ajándékozott meg vele túl gyakran. Mostanában pedig… Én vagyok az, aki csak akkor fejezi ki az érzelmeit, ha azok valódiak. Legalábbis az ő társaságában. Ő azon kevesek közé tartozik, akiket nem szédítek szép szavakkal. Csak, ha komolyan gondolom őket.
- Ebben biztos vagyok. - néha azért sajnálom azokat a Terraiakat, akik a csillagokkal, és egyéb égi objektumokkal foglalkoznak. Adok nekik munkát rendesen. De ha nem így tennék akkor unatkoznának nem igaz? Én biztosan…
Azonban ahogy közelebb megyek hozzá, már egyáltalán nem érdekel a Terra vagy az ott élők sorsa. Eve lényét engedem közelebb magamhoz, és mikor a finom csók után távolodom, már egy elégedett mosoly is az arcomon van. Éreztem ugyanis, hogy miként szökött ki belőle a levegő, és nagyon is kedvemre való ez a reakció. Illetve ő megérdemli nem csak a figyelmet, hanem a kellemes érintéseket, és érzéseket is.
- Köszönöm. A kedvedért választottam ezt. - az elegáns öltözékek híve vagyok, de ha vele találkozom külön figyelmet fordítok a megjelenésemre. Ugyanis ő mindig elbűvöl engem, és szeretném, ha ő is kapna ezért valamit cserébe. Adhatnék többet is, de… okkal nem teszem. Számára ugyanis sokkal jobb, ha csak a ‘távolból’ bálványozom őt. Néhány különleges alkalmat kivéve…
- Arra szeretnélek elkísérni. - mutatok abba az irányba, ahol azokat a növényeket láttam, amikről azonnal ő jutott eszembe. Mert különlegesek. Remélem számára is az lesz. Azonban a séta nem lesz rövid, még sem jut eszembe, hogy másként kéne haladunk. Pont így lesz jó.
- Igazán? Milyen virágokat, és növényeket termesztenél itt? - nézek rá nagyon titokzatosan. Eszemben sincs még elárulni, hogy hova is tartunk pontosan. Szeretném, ha meglepetés lenne a számára. Azonban lehet, hogy sejt valamit. Vagy csak tudja, ha találkozunk, igyekszem a kedvében járni. Ezért a mosolyom nem tartom vissza, és ha már itt járunk, én magam is élvezem mind a környezetet, mind a társaságát. A levegőt pedig mélyen szívom magamba.
- Szeretnél más bolygókra is eljutni? Esetleg más helyeken is gondoznál növényeket? - sok mindent tudok róla, ám még nem sikerült igazán megismernem őt. De éppen ezért izgalmas a társaságában lenni. Mindig meg tudok róla valami újat. Én azonban a lehető legkevesebbet árulom el magamról, illetve arról, hogy mit csinálok, amikor távol vagyok. Ugyanis nem vagyok benne biztos, hogy akkor is kedvelne, ha minden oldalamat megismerné…
- Már egész közel vagyunk. - jelentem ki, azonban látványosan megállok, és a mellényem zsebéhez nyúlok. Egy játékra hívom, ezért előveszek egy nagyobb kendőt, és felemelem, hogy jól láthassa.
- Megengeded, hogy bekössem a szemedet? Szeretném, először az illatokat megmutatni neked. - egyszerűen kérhetném azt is, hogy csukja be a szemét, de akkor hol marad a játék? És figyeltem arra, hogy a kendő, amivel be szeretném kötni a szemét, szintén azt az illatot árassza, amit tőle kaptam egyszer. Csak finoman persze, mert nem akarom, hogy ez teljesen elvonja a figyelmet az érzékeléstől.
Ezért, ha megengedi, akkor közelebb lépek hozzá, és óvatosan bekötöm a szemét a kendővel. Épp csak hosszan elidőztem, amikor ‘véletlen’ az arcához értem, és az arcába lógó hajtincseket is gondosan elsimítotttam, mielőtt az anyagra csomót kötöttem volna. Azzal pedig nem foglalkozom, hogy átlát-e az anyagon vagy sem. Ez csak egy kis játék, hogy izgalmasabb legyen még egy ilyen esszenciális élmény is.
- Mehetünk tovább? - még jó pár percnyi út van előttünk, így ha megengedte, hogy bekössem a szemét, megérintem a derekát, és ha nincs ellenére ez a mozdulat, vigyázok rá, hogy ne kerüljön az útjába semmi sem. Ha viszont csak egyszerűen sétálunk a meglepetés felé, akkor egy huncut mosolyt fog az arcomon látni. Ugyanis egyre izgatottabb vagyok, és egyre jobban várom, hogy végre odaérjünk…

**Eve Xyron** Wed Apr 19, 2023 9:57 pm

Senses

Stefan Andromeda Jelen

Ahogy a víz-elementál eltűnik, már előtte is érzékelem Stefan jelenlétét, mosolyom ott marad arcomon, tekintetem pedig ismerősként üdvözli a hangot s az alakot.
- Terra hálás ezért. - értékelem a humort, amibe a késést csomagolja, de a késés és idő fogalma mind olyan terrai dolog, amivel nem foglalkozom. Kellemesen töltöttem el az időt várakozás közben, ha nem így lett volna, akkor is tettem volna arról, hogy ez így legyen. Kiszúrom ingét, mielőtt megszólalna, s biccentek is erre.
Mielőtt azonban megszólalnék, olyan helyre érkezik az üdvözlő csók, ami az egyik gyenge pontom. Jó értelemben. A lélegzet kiszökik belőlem, s belélegzem illatát. Napfény, csokoládi ízzel, s van benne ezüstös arannyal csillogó finom szikra is. Ha lenne nálam legyező, ami van is, ám kezemben csak most mint egy darab élettelen dolog, tartózkodik, legyezgetni kezdeném magam vele.
- Ezt a gyönyörű inget kár is lenne a sötét rejtekben tárolni, napfényt és tekinteteket kíván. Ám csak akkor, ha te viseled. Merre van kedved sétálni, s megmutatni nekem valamit? - a meglepetéseket nagyon kedvelem. Sok közül szintén az egyik nagyon jó dolog, amit értékelek, mióta áttértem erre az oldalra.
- Arra gondoltam, hogy kérek itt is egy darab földet, hogy virágokat és növényeket termesszek rajta. - nem birtokolunk semmit, csak kölcsönbe kapjuk, feltételekkel, ám annyira nagyon jó feltételek, és mellé még támogatást, segítségeket is kapunk, hogy egyre többször gondolkodom el azon, valóban jó lenne mindenhol egy érintetlen oázist létrehozni, vagy ha már van, akkor karbantartani. S a jutalom a virág és növény lenne, megfelelő tisztelettel fogadva, amit ajánlanak, hiszen az az övék, el nem vehetem. S ez is nagyon tetszik ebben a világban.

Emme

**Stefan Blaise** Thu Apr 06, 2023 10:29 pm

I've been sober for a year, now it's time for me To go back to my old ways, don't you cry for me Thought I'd be a better man, but I lied to me and to you I take half a Xan' and I still stay awake All my demons wanna pull me to my grave I tried to love, but you know I'd never stay But if I OD, I want you to OD right beside me

Senses

A szürke a kedvenc színem. Van egy csomó árnyalata, órákig lehet vitatkozni arról, hogy sötét vagy világos az árnyalata, és nem mellesleg ez éppen attól függ, hogyan vetül rá a fény. Ha romantikus alkat lennék azt mondanám, hogy ennek az-az oka, hogy én sem szeretem eldönteni, hogy hova tartozom, és a fénynek nagy szerepe van abban, hogy éppen kinek vagy minek adom ki magam, de ennyire nem szoktam bonyolítani a dolgokat. Jól állnak a szürke ruhák, és pont. És így a válogatás sem olyan bonyolult.
Mert vannak alkalmak, amikor azért igyekszem jól mutatni. Például amikor olyan ismerőssel futok össze, akit már láttam ruha nélkül. Az ilyen esetben mindig bennem van, hogy ha úgy alakul, azért szívesen megnézném újra, mert már első alkalommal is tetszett a látvány. De nem vagyok annyira önző, hogy kisajátítsam a nézelődés lehetőségét, így külön figyelmet fordítottam rá, hogy a legelegánsabb világos szürke ingem legyen rajtam, és egy sötétebb szürke selyem mellényt is magamra vettem. A nadrágom pedig kellőképpen szűk, bár ez már csak az én hobbim.
Az érkezést azonban elszámoltam, mert a kedvenc aszteroidám elmászott a helyéről. Túl sokat piszkáltam, és úgy döntött, hogy önállósítja magát. Ezért muszáj volt még azelőtt a helyére húzni, hogy a Terrán állomásozó csapatok megtették volna helyettem, ebben az esetben ugyanis biztosan utána jártak volna, hogy ki játszik ekkora ‘labdákkal’. A hírnév pedig bármennyire is csábító, egyelőre kerülném.
Ezért annak ellenére, hogy már jelen akartam lenni az érkezésekor, végül néhány percet, de késtem. Azonban a jelenlétét már akkor is éreztem, amikor a bolygó felszínére sugároztam magam, és bármilyen nehéz is beismerni, a kedvem is javulni kezdett a jelenlététől. Ő egy üde színfoltja az életemnek, és csak azért nem találkozom vele gyakrabban, mert túl nagy lenne a veszélye annak, hogy a szürkén kívül egy másik színt is felvennék a palettámra. Az pedig mindenkinek jobb, ha én nem teszek ilyet.
- Nocsak-nocsak. Kések néhány percet, és máris új randevú partnert találsz magadnak? - egy huncut félmosoly kúszik az arcomra, és a pillantásomat nem veszem le róla. Gyönyörű, mint mindig, de nem ezzel keltette fel annak idején a figyelmem. A benne lakozó sötétségre figyeltem fel, és ahogy minden vonzereje ellenére szabadulni akart tőle. Nagy bátorságra vall, és valójában sokkal több hozzá hasonlóra lenne szükségünk. Nekem viszont elég ő is.
- Örülök neki, hogy megkaptad az üzenetet. És sajnálom, hogy késtem. A Terra védelmére kellett kelnem. - nem teljesen hazudok… ha nem csinál senki semmit, tényleg elindított volna az aszteroida egy újabb kihalási hullámot. Az viszont tény, hogy nélkülem is megoldották volna, csak akkor jogos lett volna a kérdés, hogy eredetileg kinek a patája volt a dologban.
- Sétálunk egyet? Az új ingemet kívül mást is meg akarok neked mutatni. - szándékosan jelöltem meg ezt a koordinátát a találkozásra, az igazi meglepetés ugyanis néhány kilométerrel odébb várja. Én nem rajongok különösebben a növényekért, de tudom, hogy ő rajong mindenért, amivel hozzá tud járulni az illatok harmóniájához. Ezt pedig már én is támogatom, főleg az esetében. Így mielőtt válaszolhatna, vagy elindulhatnánk, közelebb hajolok hozzá, és egy finom csókot ejtek a nyakára, ha engedi nekem. Majd néhány pillanatig még a közelében maradok, hogy az illatát mélyen magamba szívhassam. Mámorító…

**Eve Xyron** Thu Apr 06, 2023 9:00 pm

Senses

Stefan Andromeda Jelen

Kedvelem a terrai régi dolgokat, s ha kedvem tartja, sokat utazok vissza a tizenkilencedik századba. Kedvelt időszakom, és a keleti tizenkettedik századba. Rajongok a finom ruhákért, a míves holmikért, nyugalmat árasztanak és erre nagy szükségem van. S aki ismer, akitől a cizellált, kézzel írott értesítőt kaptam a találkozás helyéről, egy finom illatú tearózsa szirmának kíséretében, remélem, már vár rám. Nem szeretek várakozni, s vannak még a múltból származó berögzüléseim. Nehéz levedleni.
Az sem zavar, ha kitűnök a ruházatommal, nyugodtan várakozom a színarany cirkalmakkal csobogó kút mellett, ahogy a kékesezüst fény megtörik a selymes víz felszínén.
Izgatottan várakozva hunyom le szemeim, s veszem magamhoz a víz illatát, a lilás-bíboros levelek fanyarabb illata mellett halványan előbukkanó erős és határozott virágillatot. Most van a szezonja, s ha tehetném, minden bolygón lenne csöppnyi földerület, ahonnan származhatna illataim alapanyaga.
Egy vízelementál kiszemel magának, érzem pillantását, s csak enyhén mosolyodom el, jelezve finoman, érzékeltem jelenlétét. S a dal, mit kapok cserébe... elmerülök benne, feledve a várakozás idejét.
Ám egy hirtelen lökés megakaszt, s a mozdulattól mívesen megírt levélke a vízbe hullik. Eltűnik a varázs, s szomorúan nézem, ahogy a tinta a papíroson szétkenődik. De csak egy pillanatra, mert a papírdarab hirtelen felemelkedik, a víz lepereg a papirosról, a tinta pedig felveszi eredeti alakját, s felém lebegve várakozik, hogy elvehessem.
Meglepett zavarral pillantok az elementál felé.
- Nagyon köszönöm. - biccentve mosolygok, s mire kiegyenesedek, addigra az elementál csilingelő nevetéssel eltűnik. Most sajnálom igazán, hogy annyi évezredet elvesztegettem az árnyak oldalán. Talán lehet, kipróbálom, milyen elementálnak lenni. Gyönyörűek.

Emme

Sponsored content