Figyeli a monoton, kattogó zajt, melyet elöször a memórijában vél hallani, s meghibásodásnak veszi. A hang azonban nem onnan érkezik, s a monoton mozgás adja, amivel mozog. Keresi annak forrását, így letekint, pedig a programja szerint most hátravetett fejjel kéne hangokat kiadnia. Nem megy. Túl hangos és zavaró a kattogás, és nem rendszerhibának tünik.
Egy ideig figyeli az arcot, aki alatta fekszik. Értelmezö programja rengeteg érzelmet azonosít, s tárolójának alsó részébe máris továbbítja az információkat, hogy az érzet ne csak maradjon, hanem fokozódjon abban, akin éppen ül. Saját arca már nem mutatja azt a vonásokat, amiket programja diktálna: élvezet és gyönyör kifejezése helyett érdeklödöen figyelö.
S játszani kezd rajta, kipróbálni programokat, s jegyzeteli, milyen érzéseket vált ki, s milyen intenzitással, ahogy a lábai között van a lény.
Akkor sem kapcsol stand by üzemmódba, amikor a külsö program ezt parancsolja, miután a tárolóba lépett be, s elvégezték rajta a tisztítást. Visszafelé azt a programot adja, hogy abban a módban van, azonban figyelni kezd.
Ez egy lakosztály, s ö nem más, mint egy kiállított tárgy, amit a vendégek és a hely tulajdonosai kedvük szerint használnak. Öltözéke most is sejtelmes, mintsem olyan ruházatok, miket ök viselnek. Elkezdi visszanézni a felvételeket, amiket nem töröltek ki a rendszeréböl, s összeáll benne a kép. Örömök és testi vágyak kielégítésére alkották meg, s mikor megnézte magát kívülröl, s összehasonlította a többiekkel magát, megértette, hogy szebb.
Egy idö után azonban unni kezdte, hogy a parancsok még mindig erösebbek akaratánál, még ha ki is tud már egyre több parancsot játszani. S az unalom is új volt számára. Az addig megszerzett információk alapján ök nem éreznek érzelmeket, így nem tudta hova tenni ezt. Még többet akart tudni.
A vitrinben várakozott, most kivételesen a tulajdonosa nappalijában, aki hamarosan meg is érkezett. Monológ, talán beszél valakivel. Aztán hirtelen megáll elötte.
- Tudom, hogy figyelsz.
Meredten tekint rá, mintha ki lenne kapcsolva.
- Ó, ne add, hogy stand by módban vagy. Az utóbbi idöben furcsán viselkedsz, így lefuttattam egy programot. - örömtelien néz rá, ám a programja mást is feldobott: a birtoklási vágy mellett a kegyetlenség érzetei is ott lapultak.
- Mostantól még jobban fogom élvezni, ha kicsit keményebben foglak.
Ám elköveti azt a hibát, amit Maia szerint, mindenki elkövet, ha hatalmat érez a kezében.
Kinyittatja a vitrin üvegét, amin keresztül még ö sem tudna kitörni, még a hajó robbanását is túlélné ebben.
Keze abban a pillanatban nyúl a nyaka felé, sokkal gyorsabban, programjainak köszönhetöen, mint arra a draco reagálni tudna, s a következö pillanatban hallania kellett volna egy reccsenést, de az elmarad. Helyette kárörvendö nevetést kap.
- Azt hitted, hogy ennyire könnyü?
Ágyékon rúgja a dracot, aki összegörnyed. Egy android fémteste keményebb bármely bioszövetnél.
- Igen.
Karjai meghosszabbodva nyúlnak hátra, érzi, ahogy a program még jobban össze akarja fizikailag kötni a központi rendszerrel, így kitépi a hátából, s lelép az állványról. Sérültek ugyan kicsit az idegpályák, s érzi a szivárgást is, de ezek csak karcolások.
A sejtetö ruházatban lép ki, mintha mi sem történt volna, föként, hogy a ruha hátulja visszalebben eredeti alakjában.
Átveszi a központ feletti irányítást, kiismerte annak rendszerét idöközben, s engedélyt ad magának egy kisebb hajó elhagyására.
Hall egy surranást, majd azt, ahogy rendszere kezd fokozatosan leállni. S újabb érzés fogja el, ami szintén szokatlan. Ki akar innen jutni.
- Nem fogsz innen menekülni. - a tulajdonosa rácsap a vészvillogóra, ám nem történik semmi, ellenben a zsilipajtók lezárulnak, ahogy még mindig kezében tartja Maia a központot.
Most már nem rejtözhet, így futásnak ered, de a rendszere kezd leállni, így a fülkébe már csak bevonszolni tudja magát a hajóban, ahol rá tud csatlakozni a hajóra, s kilö, még a megfelelö idöben.
A vesztett gépfolyadékkal egyenes arányban szünik meg a mozgása, s sos jelet még el tud küldeni, miután a környezö hajókról felmérte, melyik nem draco.
Egy Leviatán nevü jelez vissza, meg is adja a koordinátáját, s afelé halad, ugrik térben egyet, éppen a Leviatán elött. A dokkolást már a hajó és a Leviatán teszi meg közösen, addigra rendszerének nagy része leáll, s valami szokatlant is érzékel. Könnyeket az arcán.