Rynal McKenzie

Legyőzötten fekszik a meder alján, a csendbe lassan kúszik be az öröm, amely fivére győzelmét hirdeti. Óvatosan fordul oldalra, s lebeg feljebb, hogy elfogadja fivére feléje nyújtott kezét, s csak egy másodpercre érzi azt, hogy most menten döfné le testvére, ha nem lennének körülöttük. A következő pillanatban meghajol fivére előtt, elismerve nemcsak győzelmét, hanem mint az új vezetőjét a mintakai hadseregnek.
A háttérbe vonul, be, az egyik kagylókuckóba, hogy helyrehozza magát. Nem sokkal később egy hatalmas rántást érez a vállán és egy ennél is nagyobb öklöst. Mire magához tér, bátyja villámló tekintetével találkozik, kezében a szigonnyal, mely most már a hadverzér jelképe lett, az uralkodó helyett.
- Hogy mertél rosszabb teljesítményt adni, mint amilyen vagy?! A mintakaiaknak igazi hadvezérre van szükségük, és egyértelmű, hogy visszafogtad magad, nem is egyszer. Mit tegyek, ha?! Hívjalak ki még egyszer?! Tudod te mit tettél?!  
Dühöden köröz a lakosztályban, többször megáll előtte, majd mérgesen tovább halad. Megvárja, míg lejjebb lohad féktelen dühe, láthatóan képtelen lenyugodni.
- Tudom, hogy szíveden viseled a mintakaiak sorsát, fivérem.

Mérges horkantás a válasz, de már legalább megáll. Egy ideig csendben van, aztán újra villámló tekintettel áll meg előtte.
- A mintakaiaknak a legjobb vezető kell, arra van szükségük, és az egyértelműen te vagy. Pojácát meg nem játszom, nem vagyok hajlandó pusztulásba vinni a népünket, csak mert neked a világbéke és a szeretet a mindenek előtt.
Csendes döbbenettel nézi fivérét, megértve, hogy mennyi minden dúlhat most benne.
- Mindig is a mintakaiak jól léte lebegett szemeid előtt.

Sokat versenyeztek ugyan egymással, de mindig tudták, hogy a mintakaiakért bármit megtennének.
- Figyelted már a népünket, amikor veled beszéltek? S amikor veled?

Megvárja, míg kicsit ebben is irányba tud fordulni gondolata fivérének.
- Nekik vezetőre van szükségük, nem egy olyanra, aki pillangóporral és csillámokkal zsongítja tele a fejüket. Az utóbbi én vagyok. Az előbbi viszont... te.



Vár még, hagyja, hogy bátyja kifintorogja magát, megsimítsa arcát.
- Hallottad te egyáltalán, mikor én álltam nyerésre, s amikor te, mennyire neked drukkoltak?


Leül, sajog az állkapcsa, megdörzsöli.
- Ők téged választottak. Téged követni fognak.

Csendben marad, tudja, eleget ütötte most a vasat. Fivére hirtelen áll fel, tesz egy kört, majd megáll előtte. Két tenyerébe teszi a szigonyt.
- Ez akkor is téged illet. Sokkal jobb vagy.
Ketten néznek a fegyverre.
- S mi lenne, ha együtt vigyáznánk?

A béke és szeretet küldöttének tartja magát, szerinte mindent meg lehet oldani szeretettel és megértéssel. Ellenzi családja elveit, sosem érezte úgy, hogy ő bármiért is fegyvert akarna ragadni, sokkal inkább megértő beszélgetést választana.