- Nem hiszem. - még a fejemet is enyhén megrázom, hogy még határozottabbnak tűnjek. De kiszúrta, hogy azért ez nem egy teljes elutasítás volt.
- Szerintem érdekesnek fogod találni. Pont az eseted. - erre már felkapom a fejem. Nem azért, mert nem ismerne annyira, hogy meg tudjon ilyesmit ítélni, de az ilyen kérdésekben szeretek egyedül dönteni. Ez pedig egyértelművé válik számára abból, hogy a kékjeimet élesen az ő íriszeibe függesztem. Megadóan felteszi a kezét végül és nevetni kezd.
- Oké-oké, nem mondtam semmit. De egy találkozó nem árthat senkinek. - ebben igaza van. Ezért végül bólintok, és ahogy mondani szoktam a továbbiakban a sorsra bízok mindent. Kíváncsivá tett, magamban ezt nem fogom tagadni, de sok mindent láttam már. Meg annak az ellenkezőjét is. És ha már látvány…
Magamhoz veszem az egyik poharat, amiben némi kellemesen melengető alkohol van, és elfogyasztom a pohár tartalmát. Most már készen állok. Még egy utolsó mély levegő mielőtt a színpadi mosolyom is előkerül, és már rá is nyomok a gombra, ami a színpad hátsó falát húzza el. A hangosbemondó és a főleg női sikolyok már fel is harsannnak.
- Lucaaaaaaas Colteeeer….
***
A hírek böngészése sosem foglalkoztatott, de fontosnak tartom. Az univerzum számos pontján akadnak megjelenéseim, így a biztonsági figyelmeztetések követése elsődleges a csapatunk szempontjából. Most viszont minden nyugodtnak tűnik. Sóhajként engedem el a feszültséget, ami minden ilyen alkalommal bennem van és már épp eltenném a tabletet az ölemből, miszerint ezzel mára végeztem. De tovább görgettem a híreket…
Először csak a nyers tényekkel szembesülök. Pusztítás, sebesültek, halottak, elárvult gyermekek. Az utóbbival kapcsolatos híreket egyre nehezebben viselem. Sokszor beszéltünk már róla, hogy jó lenne, ha bővülne a családunk, de sosem fogalmazódott meg bennem olyan határozottan ez a kérdés, mint most, ezen sorokat olvasva. Eszembe jut Gabriel is, aki talán pont ott van, éppen ezeknek a menekülteknek próbál segíteni. És valaki más is… Aki éppen akkor kopog be a szobába, mikor az ujjam még mindig a tablet kijelzőjén simít apró jeleket.
- Gyere csak. - a tabletet még mindig nem tettem el. De a figyelmem Kylera fordítom…
***
- Gyönyörű hely. Hidd el, jól fogod érezni magad. - egy szelíd mosoly töri meg arcomra vetülő fényeket, miként hosszú idő óta az első kettesben eltöltendő nyaralásunkat tervezzük. Többször hangoztattam, hogy jól fog esni egy kis csend, de ez egyáltalán nem így van. Ezért is akarok szinte kétségbeesetten kiszabadulni az otthonunk nyugalmából. A Terrai helyről, ahová a nyaralást tervezem még én is csak képeket láttam. Azon a bolygón többnyire megfigyelőként vagyok jelen, fellépéseket nem igazán vállalok. A biztonság a magunk fajtának viszont szinte adott, így bátran merem megmutatni a képeket is, amit találtam a szigetekről
- Tudod, hogy hol vannak az úszó nadrágjaim? - a szelíd vetület huncut félmosollyá görbül. Izgatottan várom ezt az alkalmat, bár egyelőre arról mélyen hallgattam, hogy ennek mi is a pontos oka. Nem akarok senkit terhelni a hiányérzettel, és legfőképp azt szeretném, hogy Ariel is élhesse most már az életét úgy, ahogy szeretné. De nem tudom elkergetni azt a gondolatot, hogy ez a hely neki is nagyon tetszene…