Sokáig nézegeti a hírt a kijelzőn. Már nem az első nap, s nem is a második. Főleg, hogy jó ideje már tervezik, bővitik családjukat, s talán, még ha olyan nagyon szerencsétlenül is mások számára, lehetőség adódik. S nem szeretné kihagyni.
Az ujja már ott van, hogy átdobja Lucasnak, azonban megáll, meggondolva magát, a házban elindul megkeresni, ahol érzi, éppen merre van. Festéktől színes mindenhol, nem zavartatja magát, hogy éppen az élénk színek minden árnyalatában leledzik.
- Lucas? - mielőtt belépne, kopog, s figyel, meghagyva számára azt, hogy ha elfoglalt, akkor keresi máskor.
Felnőtté válás
Napok óta csak kering a házban, s időbe telik, mire rájön, nem találja a helyét. Megáll, s arra figyel, mi is lehet az oka, aztán inkább az emeletre megy, s kinyitja az egyik lakosztály ajtaját, majd nekidől az ajtónak. Festékes lesz, nem baj.
A hely tele van emlékekkel, örömmel, szeretettel, és Ariel energiáival. Meghagyták neki a lakosztályt, bármikor visszajöhet, de tudták, mint mindenki, Ariel is előbb utóbb ki fogja bontani szárnyait, hogy megtapasztalhassa saját maga az életet.
A ház azóta üresen kong, valaki mindenképpen hiányzik belőle, zsibongásával, zajával, csintalanságával. Legszívesebben kapcsolatba lépne vele, hogy hallhassa a hangját, ám inkább csak karba fonja kezeit, hogy még csak véletlenül se nyúljon a hívásért.
A világ minden kincséért sem mozdítana arrébb semmit, hiszen Ariel ért hozzá utoljára, s szeretné, ha minden úgy találná, ha visszatér, mint amikor elment.