Sekani Onis

Fontosnak tartja, hogy megtartsa a szükséges érzelmi távolságot azoktól, akiket a gondjaira bíztak. Ám szinte sosem jár sikerrel. Amint megismeri a valódi lelket, már nem tudja egynek tekinteni a sok közül. Ebből kifolyólag a segítség - amit a rábizottaknak nyújt - nem áll meg ott, ameddig a szabályok engedik. Igyekszik megtalálni a kiskapukat, és a lehetőségeihez mérten mindent megadni azoknak, akik segítségre szorulnak. Viszont tekintve, hogy a lelkek életútja épp olyan változatos, mint kedvenc bolygója a Terra ökoszisztémája, időnként akadnak helyzetek, amik kihívás elé állítják őt. Ezeket a feszültnek is mondható szituációkat igyekszik mindig humorral vagy bátorítással oldani. A legnagyobb erényének mégis a türelmét tartják. Szinte lehetetlen őt felbosszantani, és figyelmesen meghallgat mindenkit, akinek mondanivalója van. Többek között azért, mert valóban érdeklődik mások iránt. Mások segítésében találta meg a boldogságot, így a feladata és a rábízott lelkek mindennél fontosabbak a számára. Saját magánál is. Így történhetett meg az is, hogy részt vett az Orioni háborúban, és amikor szükségessé vált, még a fizikai erejét is bevetette.

Uriel

Nem hiszek a véletlenekben. De még mindig nem találtam magyarázatot arra, hogy miként is kereszteződött az utunk. A találkozásunk pillanatában még nem voltál az én gondjaimra bízva, vagyis nem a kijelölt ösvényen bukkantam a nyomodra. Viszont ezért is mélyülhetett el a kapcsolatunk. Tőled nem kellett távolságot tartanom, és szabadon beszélhettünk a nézeteinkről, a gondolatainkról és az érzéseinkről. A barátom lettél. Nem tudom, hogy ez mikor vált bizonyossá a szememben, de ez nem is fontos. Különbözőek vagyunk, és néha a nézeteink sem egyeznek, de egy valami mindig is összekötött minket. Az, hogy törődünk a lelkekkel, és elhivatottan hajtjuk végre a feladatunkat, saját magunkat pedig egyáltalán nem tartjuk fontosnak. Az önzés, ami a legtöbb halandó sajátja, mindkettőnktől távol áll, és csak annyiban érhető tetten, hogy végül megtaláltuk a boldogságot abban, hogy másoknak segítünk. Persze ez nem mindig könnyű, és te is megtapasztaltad, hogy néha elég egyetlen rossz döntés, vagy át nem gondolt cselekedet és minden összeomlik. Tudom, hogy mennyire megviseltek téged a következmények, és szerettelek volna felsegíteni, amikor földre rogytál. De akkor már nem tehettem meg. Csak bátorítani tudtalak, és halkan megsúgni, hogy merre kell nézned ahhoz, hogy újra megtaláld a fényedet. Most már irányban vagy, és emiatt már én is nyugodtabb lehetek. De még nem érted el, és szükséged van a segítségre. Én viszont most is, ugyanúgy mint régen, melletted leszek.

Emyr

Bár egyikőtök sem számított rá - és én magam sem - de a sorsod összefonódott Urielével azon a napon. Nem csak harcostársak, hanem sorstársak is lettetek, de nem ezért figyeltem fel rád. A segélykérésed jutott el hozzám, még ha valójában nem is küldted el nekem. Én mégis figyeltem. Mert vétkeztél már az életeden során, volt mikor kisebb, volt mikor nagyobb mértékben, de az univerzum megmentése nem tartozik közéjük, még akkor sem, ha milliók életét pecsételtétek meg vele. Te viszont azóta sem tudtál megbocsátani magadnak. Igyekeztem rávilágítani a számodra, hogy merre kell keresned a megváltást, de nem akartad és még most sem akarod meghallani a szavam. A harag, amit saját magad iránt érzel olyan mérgező, hogy sokáig féltem tőle, hogy teljesen fel fog emészteni téged. Még most is van bennem kétely. De bízom benned, és tudom, hogy hamarosan te is célba fogsz érni. Hiszen már felfigyeltél a jelekre , és tudod, hogy melyik csapdát kell kikerülnöd. Egyelőre nem sikerül, mert újra és újra belelépsz, de már legalább tisztában vagy azzal, hogy nem maradhatsz ott sokáig. Küzdesz, és próbálkozol, és ezt nagyra becsülöm benned. Épp csak a segítségemmel nem tudsz még élni. Nem haragszom rád, mert tudom, hogy ez nem a te hibád, és az igyekezetet látom rajtad. Amikor készen állsz, én ott leszek, hogy segíthessek neked.

Marcel

Az Orion felszabadításáért folytatott harc számos lélek sorsát, és útját pecsételte meg, de te közülük is kitűntél. Mert te voltál az egyetlen, aki nem másokban kereste a hibát. Nem vádoltál senkit a sorsod miatt, és engem sem akartál felelőssé tenni a ballépésekért. Viszont elkövettél egy hibát. Egy olyat, ami nem csak a harc végkimenetelét tette kétségessé, hanem téged is leterelt az ösvényedről. Saját magadat tetted felelőssé mindenért. Ezért elveszett az a bizalom, amit a magad irányába kéne táplálnod, és hiába mutattam meg neked, hogyan kéne gondoznod, a sebeid sokkal mélyebbek annál, hogy képes legyél útmutatás nélkül beforrasztani őket. Ezért is javasoltam, hogy próbálkozz meg valami olyasmivel, amit eddig nem tapasztaltál meg. Illetve segítséget is kértem mert az a megérzésem támadt, hogy hamarabb megtalálod az utadat, ha más is sétál melletted.  Szerettem volna, hogy én legyek az, de van egy másik lélek is, aki segítségre szorul. Ezért kereszteztük az utatokat, remélve, hogy megtaláljátok egymást. Mert nekem még nem hiszel, de neki talán fogsz. Csak egy megérzés, és könnyen lehet, hogy ezúttal épp én tévedek, de nagyon reménykedem benne, hogy így majd rátalálsz arra, amit keresel. Bárhogy is alakul, én figyellek téged, és ha szükséged lesz rám, megtalálsz majd.

Aurora

Kezdetben nem értettük meg egymást. Azt hiszem külön síkon mozogtunk. Hiszen míg én mindig is a jövő felé akartalak irányítani, te a múltban akartál megragadni. Újra és újra ugyanazt akartad megélni, és az sem érdekelt, hogy nem jutsz előrébb. A szenvedésed viszont nem maradt észrevétlen előttem. Így kitartottam melletted, annak ellenére is, hogy többször is eltaszítottál magadtól. Az egyik életciklusod viszont megváltoztatott benned valamit. Már nem utasítottad el a segítségem.  Sőt. Kérted is. Ekkor változott meg bennem is valami… Egy ideig nem értettem, hogy mi változott, és azt hiszem te sem. Viszont miként együtt kerestük a válaszokat, olyasmire leltünk, amire egyikünk sem számított. Váratlan tapasztalat volt, és olyan intenzív, hogy én magam is követni akartam azt, amit a szívem diktált. Te sosem kérted ezt tőlem, én mégis vágytam rá, és az is megfordult a fejemben, hogy magam mögött hagyok mindent. Akkor egyszer, önző akartam lenni. Már ott is álltam a mentorom ajtajában, hogy közöljem vele a döntésem. De nem tudtam megtenni. Úgy éreztem, mintha a milliónyi lélek akinek az útját kísérem egyszerre szólalt volna meg, és kért arra, hogy ne menjek el. Ne hagyjam őket a sorsukra. Így nem tettem. Inkább hagytam, hogy a könnyeid ejtsenek rajtam sebeket, és a szavaid, amiket azóta sem feledtem el. Az energiáid már nem érzem, hiszen azóta is tartom tőled a távolságot, hogy boldog lehess az új életedben. Az emlékeim viszont szemernyit sem halványodtak.

Rose
Négy lábon járó, kérődző fenevad, az avatatlan szem egyszerűen csak Cuki Bocinak hívja. Kifejezetten távol áll a valóságtól ez a megnevezés, és egyáltalán nem illik rá. Erre pedig minimum az rájön, aki megpróbálja egyszer elvezetni a kedvenc fája mellől.

Crowley, Veritas és Merill
Még mindig a patás vonalon haladva, három ló is előszeretettel ropogtatja a szénát és a zabot. Meg természetesen a füvet is. Ez utóbbit Merill csak szálanként kiválogatva. Nők…

Leonardo, Donatello, Michelangelo, Rafaello, és a kis szörnyek
Nem teknősök, és kikérik maguknak, ha annak hívják őket. Ők a farm mekegő részlegét üzemeltetik, különösen, amióta a kis ördögök megszülettek. Kellhetnének egy kicsit később.

Banderas
Beagle. Többet azt hiszem nem is kell mondanom…